casino royale with cheese

immáron egyedül hegyezzük a zabot

j.d. salinger (1919-2010)

mondj nemet!

mindenki emlékszik a sithek bosszúja egyik utolsó jelenetére. vader nagyúr álla koppan a sisakban és azt ordítja, hogy: noooooooooooo! arra is emlékszünk, hogy ez milyen béna, de ezzel most már együtt kell élnünk. igaz, mi magunk már az első és második epizód megtekintése után is hasonlóképpen vélekedtünk, és csak azért nem sikítottunk bele az éjszakába, mert a hang bennszakadt az elképedéstől. de hogy is jön ez most ide? ha valaki megkér valamire, vagy valami hihetetlenbe ütközöl és legszívesebben azt  mondanád, hogy nem (pont úgy mint sötét oldal gazembere), akkor megteheted. íme a varázsgomb.

a nap “tudja mi a jó neki” képe

szívkamra

így fest a férfi szíve, nincs vita.

mortal komédia

ha a hollywoodi reboot gépezet beindul, nincs megállás. az év elején vagyunk még csak, de már annyi sületlenséget hallottunk idén, hogy a következőn talán már meg sem lepődünk. a napokban felröppent a hír, miszerint a mortal kombat szériát is újragondolják. kérdem én: mit lehet ezen újra gondolni? már az első kezdeményezés is veszett fejsze nyele volt ’95-ben. dereng a film valakinek? egyáltalán emlékszik még valaki a játék-sorozatra? kevésbé fiatalok bizonyára, de a mi emlékeinkben is már csak egy letűnt kor poros polcának, egy poros szegletében egy halvány lábjegyzetként van jelen. a suli utáni játéktermes móka eltűnt, senki nem dobál már érméket elavult gépekbe. egyébként is milyen filmet lehet forgatni egy verekedős játékból? miről szól az egész? vannak a szereplők harcosok vagy harmincan, mindegyiknek megvan a satnya kis háttértörténete, majd egy helyre terelik őket mint a birkákat, hogy verekedjenek egy olyan viadalon, amivel megmentik a földet… bah. ilyen banális marhaságot. ebből csinálni filmet? lehet, de nem élvezhetőt. az mk maximum annyiban különbözne a street fightertől, a doa-tól és a tekkentől, hogy látnánk gerincet kitépve, húszemeletnyit zuhanna valamelyik fura, pizsamás karakter. és mi lenne a folytatással, ha a végére mindenki meghal? ha még akadnak rajongók, akkor nekik üzenem az ötletgazdára vonatkozóan: finish him!

a nap “hogy az a jó k****….már megint ledobta a láncot” képe

már megint lost

és igen.most aztán már teljesen belátható közelségbe került a lost utolsó évadjának premierje. pajtások, egy hét és kezdődik a tv történelem legnagyobb hullámvasútja, amiről sajnos (?) hamarosan le kell szálljunk. heti rendszerességgel odébb van még persze a finálé, de ez akkor is már a vég kezdete. addig hullajtjuk/tépjük hajunkat, a maradék pedig őszbe fordul. az axn brazil egy méretes képet tolt a képünkbe (fent), pyram1dhead jóvoltából pedig megnézhetjük az oceanic 815 lezuhanását valós időben, a’la 24. desmond, a repülőn ülők és julieték szemszögéből a baleset. itt repül.

esik eső karikára

megnyugtat az eső? szereted hallani a vízcseppek kopogását? az ég különös dörgése ellazít? szeretsz így elaludni? hangerőt fel, relaxálj, aludj jól. aztán ha felébredsz az éjszaka közepén, hogy dobnod kell egy sárgát, már nem is fog tetszeni annyira a vízcsobogás. ernyőket kinyitni, erre csepereg.

kikapcsolódás a munka végéig, vagy egyéb más időben

lentebb már ráéreztünk a headbangelés ízére, folytassuk tovább. pofonegyszerű klikkelős játék, instant szórakozás pár percre. yeeeahh!

nyuszi hopp

a nap “nem vagyok retardált, csak más” képe

yeeeaahhh! hallatszott a háttérben és horatio kisétált a képből. napszemüvegben persze

tudni kell filmet/sorozatot nézni úgy, hogy elrugaszkodunk a valóságtól, ez tény. nem szabad mindet készpénznek venni, amit látunk. ennyire talán nem is vagyunk naivak, vagy legalábbis remélem, hogy azok vannak kevesebben, akik mindent elhisznek abból, amit látnak. nem kell messzire menni, maradhatunk a kényelmes fotelünkben akár, a világért se mozduljunk meg. vegyük napjaink egyik felkapott sikerét, a c.s.i.-t alapul (bármelyik über nyomozós sorozatra rá lehetne húzni az elkövetkezőket). a készítők nem csak minket vesznek hülyére, de sokakat hülyének is állítanak be ezek bármelyik installációjában. akár vegas, miami, vagy new york, mindenhol a nagymenő helyszínelők azok, akik elvégzik az igazi munkát, a mezei nyomozók, járőrök bután és bambán ámulnak a háttérben, hogy “micsoda frappáns ötlete támadt már megint horationak“. szegények meghúzódnak a háttérben, mi pedig azon morfondírozunk, hogy ezért fizetünk mi adót, hogy az ilyen emberek kapjanak fizetést? minek, hiszen a filmek szerint soha, semmit nem csinálnak csak kv-t szürcsölnek és fánkot zabálnak. bezzeg a helyszínelő team. a széltében hosszában lezárt úton, a felező vonalra véletlen ráejtett mobiltelefont észreveszik úgy, hogy az előtte senkinek fel sem tűnt. vagy az állandó dns minta vétel. könyörgöm, az hogy valakitől veszünk mintát, az nem jelenti azt, hogy meg is találjuk adatbázisunkban. nem mindenki egy szadista, perverz, visszaeső anyagyilkos, hogy szereplejen a rendszerben. vagy vegyünk mintát a cipőjéről valakinek. áh, tuti mindig csak annak az egyvalakinek a dns-ét találjuk rajta, akiét keressük. véletlenül sem kerül rá egy rágógumi, amit az izraeli buszsofőr köpött ki az ötödik utca sarkán, amíg a pirosnál dekkolt. véletlen sem kerül rá reggel az ajtón kilépve kutyagumi.  millió egy dolog lehet még a cipőnk talpán, magunk is meglepődnénk, ha tudnánk. vissza az utcára: a járőrök hasznavehetetlenek, egy ordas f@szt sem vennének észre a seggükben, csak ha azon helyszínelnének az elit csoport tagjai. ők maximum arra jók, hogy egy aktát átvigyenek a laborba. ja, a labor. persze, minden elkészül fél perc alatt, olyan gyorsan dolgoznak. az nem baj, hogy a való életben jobb esetben napokat, rosszabb esetben heteket kell várni az eredményekre. és most nem arról van szó, hogy vilma néni vérképét elemzik a leszázalékolása miatt. egyszerűen nem készülhet el minden fél pillanat alatt. na meg az agyafúrt, felkészült emberek, akik ismerik a rendszert, akik tudják hogy mikor kell megszakítani egy telefon beszélgetést, nehogy bemérje őket az ügynökség. ha ha… ha valaki telefon betyárkodik (értsd: bombariadót fúj, vagy bármi hasonló), akkor azt hogyan képesek lenyomozni úgy, hogy az illető nemhogy vonalban, de lehet már az államokban sincs? áhh… mókusvakítás folyik a tv-ben, a vásznon. de ez így van jól(?). túl kell lépnünk ezen, élvezni kell a minőségi szórakoztatást…

segítsünk megkeresni

a 815-ös járat eltűnt, úgy ahogy van. bármilyen információval rendelkezik, kérjük hívja a 48 1516 2342 telefonszámot. ha segíteni szeretne megtalálni őket, hordja ezt a pólót. design by glennz

szalonna city

ooohh, ilyet ritkán látni. azt kell mondjam ötletes, egyedi és tetszetős. ezek nem festmények, hanem fotók. nem is akármilyenek, tájképek ételből. minden amit látni valódi kajából készült és carl warner keze munkáját dicsérik. londoni fényképész, aki évek óta ezzel foglalatoskodik, hogy különböző ételekből készíti el ehető remekműveit. most mondd meg, nem úsznál szívesen a bacon patakban? egy séta a szalámi karikákból készült úton? vagy nem siklanál le a szánkón? a zsíron biztosan jobban csúsznál, mint a havon. a tovább mögött még pár kép szalonna városról, illetve arról hogyan is készült. aki pedig nem fogyaszt semmiféle döglött állatot és úgy érzi húsfalvát nem neki találták ki, az a következő linken zöldségekből talál hasonlóan klassz képeket. foodscapes Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.