a nap “végtelenbe és tovább” képe

még pletykásabb az életed

a szokásos rizsa megint csak beindítja a pletyka gépezetet. ez mindig így volt és így is lesz, ha megkérdeznek egy színészt, egy rendezőt, vagy akárki fejest, hogy mit szólna a nagysikerű filmjének a folytatásához. és ahogy az lenni szokott, jön a korrekt válasz, amely szerint: nagyon szeretnénk, mert élveztük a forgatást, egy igazán jó móka volt. ha a csapat többi tagja is benne lenne, és egy jó forgatókönyv is születne, akkor semmi akadálya azt hiszem, de ez nem csak rajtam múlik. igazi porhintés, ugye? na most elkapták a cop out kapcsán bruce willist és ha már mikrofon végen volt, érdeklődtek nála egy lehetséges ötödik die hard felvonásról. két kézzel szórta az apró morzsákat, amikből az derült ki, hogy akár már jövőre el is kezdenék a forgatást. miért? van már forgatókönyv? nem hiszem, és remélem is, hogy nincs. főleg egy olyan, amit bw vizionál. szerinte az új résznek még nagyobbra kell nyitnia a játszóteret mcclane előtt, világméretű kaland kell neki. jajj ne… milyen is volt eddig a drágán add az életed sorozat? kezdtük a bélyeg nagyságú épülettel, majd ezt a klausztrofób érzést meghagyva egy nagyobb, de még mindig zárt reptérre vezetett minket a történet fonala. a harmadik rész már teljesen más volt. működött persze az is, de teljesen másképp. ott az idő szorított annyira, mint egy bőr tanga, ami két számmal kisebb és extraként még a seggünkbe is bevág. ezt a tempós vonalat követte a negyedik rész, de ott már az egész államot kellett megmenteni a pusztulástól. szóval nem akarunk egy olyan sztorit, amiben mcclane repülőről repülőre, hajóról hajóra száll, csak azért mert “úristen, fél napunk van, hogy megtaláljuk a terroristát a moszkvai halpiacon“. maradjon mindenki a seggén, zárják be johnt egy helyi wall martba, vagy egy best buyba. vissza az alapokhoz, erre van szükségünk. mindenki tudja, a harmadik epizód forgatókönyve eredetileg nem is die hard sztori volt, később avanzsált azzá. ennek ellenére kimagaslóan jó lett. a negyedik meg… ahogy dexter mondta: egyre többször megnézem, annál inkább tetszik. és milyen igaza van. idővel egyre jobb lesz, érik. ennek ellenére szeretnénk egy igazi, old school die hardot. inkább kezdjenek hozzá később, mi türelmesen várunk.

omg laser guns pew pew pew

hogy jó napod legyen: omg laser guns pew pew pew

üdvözlőlapok szeretteidnek…

…ha még nem tűntek el. nyakunkon a valentin nap. a virágcsokor mellé/helyett befigyelő kísérő kártyák megreformálása bizonyára nem most kezdődött. lost formába öntve viszont személy szerint én még nem láttam. ötletes, klassz és kifejező. persze ha párod is nézi a sorozatot, csak akkor. amúgy nem biztos, hogy érteni fogja. a többiért (jack, hurley, jin, sayid, locke és kate) kattintani kell: adventuring company

az étel nem játék. pedig úgy néz ki

minimalista poszterek tv sorozatokhoz

korábban már láthattunk egyet, most összegereblyéztünk még párat. albert exergian mondhatni ráfeküdt a témára. jól emeli ki az adott szériára legjobban jellemző dolgot. minimalista stílusban készült plakátjai mégis annyira kifejezőek és jellemzőek, hogy érdemes rájuk pillantani. elvetemültebbek vásárolhatnak is belőle ha nem rettennek el az árcímkétől, ugyanis nem kevesebb, mint 50Ł. a hajtás után válogatott képek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

a keresztapa

“My father made him an offer he couldn’t refuse. Luca Brasi held a gun to his head, and my father assured him that either his brains — or his signature — would be on the contract… That’s a true story.”



roar!!!!!

helló, mi?!

az amerikai elme határtalan. határtalanul hülye

a hülyeség határtalan. úgy látszik a héten csak ilyen hírek jutnak nekünk, amik annyira felkavaróak, vagy érdektelenek, vagy alapból elkönyveljük őket teljes blődségnek. amerikai pszichó? mi az ami elsőként eszünkbe jut? egy kegyetlen mészárlás az egész. ha nem kezdjük a történet mélységéig, a társadalom elidegenedéséig, a reklámok által uralt és meghatározott világig lemarcangolni  a felszínt, akkor csak vért látunk. nem keveset. fröccsen fejszétől, láncfűrésztől vagy éppen pisztolytól ejtett sebekből, ütőerekből. ha a könyvet is olvastad, akkor pedig tisztában vagy vele mi az igazi brutalitás. ha eszedbe jutott a patkányos jelenet és felfordult a gyomrod máris, akkor visszarángatlak a valóságba. képzeld ezt el musical formában a színpadon. nem ígértem, hogy nem fordul fel újra a gyomrod. már felkérték a grammy díjas duncan sheiket, hogy kezdje el írni a zenét és szöveget a darabhoz. szerinte semmi sem viccesebb, mint egy gyilkos bankár, aki dalra fakad. kérdem én, hogyan fogják vissza adni azt véres, erőszakos világot, ami a  könyvben felüti a fejét? a film is csak egy matiné az írott változathoz képest. hogyan adják vissza a kornak a zenei világát? a könyvet olvasva szinte hallod a dalokat, amiket bret easton ellis válogatott össze patrick bateman kedvenceinek. kizártnak tartom, hogy ezt élvezhető formában a színpadra lehetne vinni úgy, hogy a rajongók is elismerően bólogassanak. naponta születnek hülyébbnél hülyébb ötletek. megyek inkább és visszaviszek pár filmet a kölcsönzőbe.

ötödik alkalom, hogy szart lapátolnak az arcunkba

a zseniális team munka meghozta gyümölcsét. az agytekervények beindultak és mertek nagyot álmodni. kukába (vagy bontóba?) a régi és gagyi címekkel, mint fast & furious, 2 fast 2 furious. már az is nagy feladat lehetett anno, hogy a the fast and the furious-t hogyan lehetne tovább gondolni a folytatásokra, de kérem szépen sikerült alulmúlniukmagukat az ötödik részre. igaz, ez a filmekkel sem volt másképp. ott is csak lentebb adták az amúgy sem magas nívót. nem csigázok senkit (szerintem szó szerint senkit) tovább: fast five. muhaha. utóbbi nem a cím része, ennyire nem szállt el az agyuk a készítőknek. miután felocsúdtunk a nap hírétől, rögtön felmerül bennünk a kérdés: ki parkol be a cím mögé? paul walker és vin diesel újra megcsillogtatja színészi tehetségét, justin lin dirigál, a forgatókönyvet, ami valószínűleg most is elférne egy post it-en, megint csak chris morgan-re bízták. remélem hamar megkapjuk a premier pontos dátumát, hogy biztosan csináljunk addigra valami más, hasznosabb (szalvéta hajtogatás, mákszem számolás) programot magunknak és szeretteinknek. most pedig beülök a sarokba sírni.

eltűnni időrendben

a héten megvolt a nagy esemény. több mint 80 percnyi lost adag egy dupla évadnyitó formájában. kezdődhet a vég. a heti körömrágás egészen május 23-ig fog tartani, addig ki kell bírjuk valahogy. a new york times jóvoltából nézzük meg ezt az időrendi áttekintést (klikk) csillapítva éhségérzetünket. percre pontosan kiderül az is, hogy jacob és nemezise mikor üldögéltek a szobor árnyékában. a premierről röviden: agy-eldobós, következő epizódig tűkön ülős!

amikor egy álom valóra válik

stop! hammer time

oliveroliverbarrett @ flickr

a nap “gyanús vagy te nekem…hogy érted, hogy az amerikai hot dog nem update 1-es?” képe

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.